A fényképek
Eötvös korai utazásait naplóbejegyzésekkel és rajzokkal dokumentálta, 1877-től valószínűleg már fényképezett is, ami az előbbi két tevékenység elhagyását eredményezte. Ettől kezdve kamerájával „írta meg” útjai történetét. A kamera és a fényképállvány elmaradhatatlan volt, sőt, Schluderbachba egyik alkalommal torziós ingáját is magával vitte. Több száz felvétel készült a sziklákról és gleccserekről. Mivel az esetek többségében Eötvös fotózott, ezért a felvételeken lányai és a túravezetők láthatók, köztük schluderbachi hegyivezetőjük, Michael Innerkofler. A lányok a legtöbb képen szoknyában, kalapban másznak, Eötvös és a túravezető férfiak pedig zakóban. Bár, mint azt a felvételek is tanúsítják, néhány alkalommal a lányok is a sokkal praktikusabb nadrág viselete mellett döntöttek.
Forrás: MMKM TTFGY 2019.1.1582
Ha Rosti Pál hatással is volt Eötvös fényképezési kedvének kibontakozására, a fotótechnikát illetően a fiatal báró más módszert használt, mint nagybátyja. Rosti Párizsban az akkori idők tájfényképezésére legalkalmasabb Le Gray-féle viaszpapír eljárást sajátította el, amit néhány évvel később a kollódiumos nedves, majd a félszáraz eljárás teljesen kiszorított a gyakorlatból. Eötvös Loránd megmaradt képei kivétel nélkül a még későbbi zselatinos szárazeljárás termékei. Papírképeket és nagyításokat is készített, de ezek nagyrésze nem maradt fenn. Egyes feltételezések szerint Eötvös németországi egyetemi tanulmányai alatt sajátította el a fényképezés technikáját és Rosti mellett más személyek is felmerülnek a lehetséges inspirálók között. Összességében nincsenek biztos adataink arról, mikor és milyen géppel kezdett fotózni, kitől milyen eljárásokat tanult, emellett legkorábbi felvételei is ismeretlenek. Eötvös fényképei szinte kivétel nélkül térhatású sztereó felvételek, diapozitívok és negatívok. Legnagyobb témáját utazásai, mászásai jelentik, ahová mindig magával vitte valamelyik fényképezőgépét, amelyek a kor legjobb angol kamerái közül valók voltak. Valószínűleg Suther-gépe lehetett, 18 darab 9×18 cm-es sztereoszkóp üveglemezt tartalmazó külön táskával. Az állvány, a kamera és a lemezek szállításához külön hordárt kellett fogadnia. Fényképezőgépe sajnos nem maradt ránk, ma is működő sztereoszkóp nézője viszont igen.
Forrás: MMKM TTFGY 2019.1.785
A sztereófényképezés ekkoriban második virágkorát élte, az első, 1850-es évekbeli divathullám után a századforduló környékén majd két évtizedig tartozott a fotózás fő áramlatába. Elsősorban műkedvelő fényképészek, utazók használták. Ekkoriban térélmény szimulálására kétféleképpen tudtak sztereoszkópikus felvételt készíteni. A két szemünk által látott két, egymástól kicsit különböző képet – melyet az agyunk segítségével alakítunk egy, ámde térbeli képpé – vagy két, ugyanabban a tengelyben elhelyezett fényképezőgép azonos pillanatban vagy kis időintervallumon belüli két expozíciójával, illetve egy géptestbe épített két, egymáshoz szinkronizált felvevőobjektívvel készítették el. Eötvös mindkét módszerrel fényképezett. Ez egyrészt próbára tette fizikusi, mechanikusi, fényképészi tudását, másrészt igényelte kutató, kísérletező szellemiségét. Ő készítette el többek között az egyik legkorábbi holdfényes tájképet, amelyet másfél órás expozícióval vett fel.
Forrás: MMKM TTFGY 2019.1.1394
A sztereófényképeket tömörlátványnak, térhatású fényképnek, térfényképnek is nevezik. Már a fényképezés feltalálása előtt is ismert volt az a jelenség, hogy a két szemünkkel kétféle képet látunk. 1841-ben jelentek meg az első sztereó-dagerrotípiák, az 1860-as évektől egyre nagyobb számban gyártották a sztereóképeket, melyek száma az 1890-es években ugrott meg, mikor a három legnagyobb amerikai sztereó cég milliós példányszámban kezdte árulta ezeket. A sztereókép sokféle hordozóra (például ezüstlemezre, üvegre, papírra) és többféle technikával (így dagerrotípia, albumin, pigment, fénynyomat) készülhet, lehet pozitív és negatív is. Az így előállított térfénykép olyan kettős fénykép, amelynek két felét két szemmel egy időben szemlélve, térhatású képet látunk. A térélmény a sztereónézőn, vagy sztereóvetítőn keresztül születik meg. A sztereóképek rövidebb expozíciót igényeltek. 1858-tól egy londoni cég táskakamerát is piacra dobott, amely a 20x12,5 cm-es mattüveggel és kazettával együtt sem volt fél kilónál több. A sztereó könnyebb kezelhetősége miatt az amatőr fényképezésnek kapott fő szerepet, de emellett a műszaki és tudományos felvételeken, röntgenképeken, a térképészetben és a légi fényképezésben is meghatározóvá vált. Ennek köszönhetően megjelentek rajtuk az első utcai jelenetek, események, ezzel szemben arcképek ritkán készültek így. A magyarországi használatnak az 1850-es évektől ismerjük nyomát. A hazai fotográfiai örökségben is nagy számban maradtak fenn sztereófelvételek.
Forrás: MMKM TTFGY 2019.1.2139
A tanítvány Pekár Dezső, aki mintegy negyed évszázadon át volt Eötvös munkatársa, visszaemlékezésében így ír erről: „Eötvös kitűnő fotográfus volt. Már a múlt század utolsó évtizedében sztereoszkópikus eszközével pompás felvételeket készített, különösen a dél-tiroli Dolomitokban. Ugyanis évről évre rendszeresen Schluderbachban töltötte a nyári szünidőt, és két leányával együtt nagy túrákat tett a környező hegyekben. Eközben vette fel a Dolomitok festői részleteit és nem egyszer hajmeresztő hegymászási jeleneteket, még pedig többnyire állványra állított kamerával, aránylag kis diafragmával és hosszabb expozícióval. Éppen ezért képei rendkívül élesek voltak, úgy, hogy egy előadása alkalmával a diapozitívokat 5×5 méter nagyságban vetíthettük. Professzorom velem is megkedveltette a fényképezést. Én hívtam elő felvételeit és készítettem a csaknem kizárólag diapozitív másolatokat. Később egy Zeiss-féle kitűnő vetítő lencsével, de egyébként hevenyészett laboratóriumi egybeállítással, több mint száz 40×50 cm-es nagyított papír képeket készítettünk. A nagyítások fényképészeti kiállításokon pályadíjakat nyertek és több közülük most is Schluderbachban a régi Ploner-féle hotel termeit díszíti.” (Pekár Dezső: Báró Eötvös Loránd. A torziós inga ötven éves jubileumára. Bp., 1941.)
Eötvös fotói egy részével amatőr fényképészeti kiállításon szerepelt s néhány vetített képes előadást is tartott. Az Uránia mellett a Magyar Turista-Egyesület és a Photo-Club rendezvényein is levetítette fotóit. Ahogyan az utókor méltatja: „Saját kidolgozású, gyönyörű, egyedi képei a rendkívüli természeti szépségekről fotóművészetünk élvonalbeli alkotásai. Meglehet, a nagybácsi, Rosti Pál példája volt az irány- és mértékadó. Mindenesetre a jó ízlésű, ügyesen rajzoló gyerek és a gyakorlatban laboráló természettudós képességei szerencsésen találkoztak a fotótechnikában. A magyar képzőművészek sorában nyilván kell tartanunk egy Eötvös Loránd nevű fotóművészt.” (Dr. Szabó Zoltán: Anyai örökség. Eötvös Loránd emlékkönyv 2. Élet és Tudomány 53/32. sz.)