V3 és V4
Nicholas Straussler a különböző páncélozott gépjárművek közepette sem feledkezett meg legfőbb elképzeléséről, egy olyan kétéltű járműről, amely a szárazföldön lánctalpon és keréken is tud közlekedni.
A Straussler és a Weiss Manfréd között 1933. végén született megállapodásba az AC-1 páncégépkocsi és a hegyi vontató mellé ennek a harckocsinak a mintapéldányát is bevették.
A megállapodás szerint a Weiss Manfrédnál csak a harckocsi karosszériáját, a járó- és a meghajtószerkezetet építik meg, a páncélzatot, a tornyot és a fegyverzetet majd csak Angliában szerelték volna fel. A gyakorlati kivitelezésre 1935-ben került sor. A jármű a V-3 (V, mint vontató) nevet kapta. Tulajdonképpen torzó maradt, hiszen csupán a törzs készült el, torony nem került rá soha. Az AC2 továbbfejlesztett, 3,25 literes, 120 lóerős, négyhengeres motorját hátra építették be. A karosszériát vaslemezekből állították össze. A prototípust Magyarországon és Nagy Britanniában is tesztelték.
A V3 teszteredményei alapján 1936-ban elkészültek a V4 típus tervei. Ez lett az első magyar fejlesztésű harckocsi. Az első és végül egyetlen prototípust 1937. tavaszára állította össze Korbuly János és brigádja. A 180 (más források szerint 200) lóerős V8-as motor is saját tervezés volt. A törzset páncéllemezekből készítették, s fegyverzetet is beépítettek. 1937-1938 között Magyarországon, Nagy-Britanniában és egyes források szerint Olaszországban is tesztelték a V4-t. 1938-ban a magyar katonai vezetés úgy döntött, hogy a svéd Landsverk L-60 licenszét vásárolja meg, így a V4-gyel kapcsolatos próbák véget értek.