MOZGÓSÍT A RAJZ, LELEPLEZ A KARIKATÚRA – VIZUÁLIS PROPAGANDA A VASÚTON
Virtuális kiállításunk célja a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum archívumában található propagandaplakátokból készült válogatás bemutatása. Az 1948 és 1956 között keletkezett tételek közül kiemelkedik az Ütköző című faliújság-plakát, amelynek – két szám kivételével – teljes sorozatát őrzi a múzeum. A képi propaganda a kommunista párt nyelvén és céljai szerint fogalmazta meg üzeneteit, ugyanakkor a karikatúrákon az ideológia torzításai és manipulációi mellett a vasúti dolgozók mindennapjai is megelevenednek. A politika jelenléte a munkahelyeken a kor emberének megszokott látványt nyújtott, emellett folyamatosan figyelmeztette is a munkásokat a pártállam elvárásaira is. Virtuális kiállításunk a vasút II. világháború utáni helyzetéről, a pártállam erről alkotott elképzeléseiről és a mindennapi nehézségekkel, kihívásokkal szembenéző vasutasokról szól.
Az Ütköző faliújság-plakát 1952/11. száma
(Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Plakátgyűjteménye, továbbiakban MMKM PLGY 1/8.)
Az „ötvenes évek”
A II. világháború után Magyarország a szovjet érdekzónába került. Az 1940-es évek végére kiépült egypártrendszerben szovjet mintára magasfokú államosítást és központosítást hajtottak végre, melynek levezénylője a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) volt. A szigorú hierarchia szerint felépülő MDP élén Rákosi Mátyás fő, majd elsőtitkár állt. A döntéseket a szovjet tanácsadók iránymutatása, végrehajtásukat pedig a magyarországi helyi viszonyok befolyásolták. A hidegháborús retorika szerint a „béketábor”, azaz a Szovjetunió és szövetségesei az „imperialista” hatalmakkal álltak szemben. Miközben a propaganda az épülő szocializmus sikereit harsogta, a II. világháborúból még szinte fel sem ocsúdó társadalomnak mindennapi problémái megoldása közben számos nehézségekkel kellett szembenéznie. Az átalakulás kereteit a nagypolitkában olyan események határozták meg, mint az 1949-ben megtartott első egypárti választások, a szovjet mintájú alkotmány bevezetése és 1950-ben a tanácsrendszer kiépítése. A bankok, gyárak és az egyre kisebb üzemek államosítása lehetővé tette a gazdasági erők állami kézben történő koncentrálását. A mezőgazdaságban a tagosítás, a szövetkezetesítés, az állami gazdaságok és gépállomások felállítása, a begyűjtési rendszer, az új adók és a kuláknak bélyegzett egykori nagygazdák ellen folytatott hadjárat sokakat a földműves életmód feladására és az iparban való elhelyezkedésre kényszerített. A párt társadalompolitikáját az értelmiségi, polgári származású csoportok diszkriminációja jellemezte, ami érvényesülhetett a munkavállalásban, továbbtanulásban és az élet megannyi területén. Az „osztályellenségnek”, „reakciósnak” bélyegzett személyeknek tulajdonképpen semmit sem kellett elkövetniük azért, hogy hátrányok érjék őket. Az egyházak elleni támadás ugyancsak széles társadalmi rétegek ellenszenvét váltotta ki. Mindeközben a rendszer az 1950-es évek közepére mintegy 8-900 ezer fősre duzzadt párttagságra tett szert. Az MDP-hez való csatlakozás mögött az elköteleződéstől az érdekeken át a félelemig sokféle egyéni motivációi állhatott.
Május 1-jei felvonulók az Andrássy úton, 1949. (Forrás: Fortepan - 142722)
Az emberek közérzetére a társadalom széleskörű ellenőrzésére törekvő állambiztonsági szervek működése is nagy hatással volt. A letartóztatások, koncepciós perek, kitelepítések és internálások a rezsim törvénytelenségeinek legsúlyosabb cselekedetei voltak, számtalan egyéni és családi tragédiával megterhelve a korszak emlékezetét. A gyülekezési, véleményszabadság gyakorlatilag megszűnt, a bárhol felbukkanó besúgók miatt veszélyes volt nyilvánosan a rendszerről rosszat mondani. Kialakult a kettősbeszéd, azaz sok esetben a családi körben hangoztatott magánvélemény nem teljesen vagy egyáltalán nem fedte a nyilvánosan, például a munkahelyen vállalt nézeteket. A sajtó tájékoztató szerepét a marxista-leninistának nevezett ideológián alapuló pártpropaganda és agitáció vette át, Rákosi köré pedig erős személyi kultusz épült ki. Az állampolgár sok szállal függött az államtól: a lakása, a munkahelye, az iskolája, a Közért, ahol vásárolt többnyire állami tulajdonban volt, a magántulajdon aránya drasztikusan visszaszorult. Az életszínvonalban a piaci szabályoktól elszakadt tervgazdálkodás, az erőltetett hadigazdálkodás, a nehézipari fejlesztése és a fogyasztási javak visszafogása erősen éreztette a hatását. A hiány, a sorban állás a mindennapok tapasztalatává vált. Nagy Imre 1953-as kormányzása idején megindult némi enyhülés, a legsúlyosabb intézkedéseket korrigálták, de a moszkvai események miatt hamarosan beállt visszarendeződés mindezt megakasztotta. A felülvizsgálat és a szembenézés Sztálin halála után vált lehetővé, melynek következménye az 1956-os forradalmi eseményekhez vezet el bennünket. Miközben a rendszer egyre kiterjedtebbé vált, egyúttal ellenőrzése is megnehezült. Az egyéni boldogulást és mozgásteret nagyban meghatározta, hogy a pártállami apparátus tagjai hogyan hajtották végre a központi utasításokat. Lokális szinten a diktatúra mindennapjai nemcsak a propaganda álomvilágához képest, hanem az ország különböző pontjait összevetve is más-más tapasztalatokat jelenthettek. Leegyszerűsítő lenne az ’50-es évek Magyarországát a totális és elnyomó állam, valamint a passzív, teljesen kiszolgáltatott állampolgárok szembeállásaként lefesteni. Napjainkban a történeti kutatások erre, valamint a korszak és emlékezetének összetettségére hívják fel a figyelmet. Virtuális kiállításunkban a vasúti propagandaplakátok bemutatásán keresztül a vasút belső világa is felsejlik. A karikatúrák készítői elsősorban az ideológiai szövegeket formálták képpé. Ugyanakkor eközben megrajzolták a nehéz gazdasági körülmények között dolgozó vasutasokat is, akiknek a folyamatosan sulykolt éberség és ellenségkeresés légkörében kellett a közlekedés mindennapi gondjait megoldaniuk.
Utasok a csopaki vasútállomáson, 1950. (Forrás: Magyar Rendőr/Fortepan - 16576)
Vasút a pártállamban
Az 1950-es évek Magyarországán a politika és a hétköznapok sok szállal fonódtak össze. A Magyar Dolgozók Pártjának agitációs és propaganda tevékenysége a korszak egyik meghatározó tapasztalatát jelentette. Nem kellett valakinek párttagnak lennie ahhoz, hogy napról napra szembesüljön a kommunista rezsim országirányító terveivel, jövőre vonatkozó vízióival és manipulált múltértelmezésével. Az államosított munkahelyeken a pártpolitika igyekezett kijelölni az egyén helyét az új szocialista társadalomban és feladatait a kommunizmust – az ideológiai elképzelések szerint – megvalósító építőmunkában. A tervgazdálkodás, az erőltetett iparosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása és a Szovjetuniótól – sokszor a helyi adottságok figyelembe vétele nélkül – átvett gyakorlat hatása alól egy olyan fontos ágazat sem vonhatta ki magát, mint a Magyar Államvasutak.
Keleti pályaudvar 1951-ben (Forrás: Fortepan/3629)
A vasút II. világháborús veszteségei
A II. világháború hatalmas veszteségeket okozott az országnak, emberéletben és anyagi javakban egyaránt. A háborús károk 17%-a a közlekedést érte, amelynek döntően a vasút volt az elszenvedője. A harcok következtében a vasúthálózat és a gördülőállomány nagy része megsemmisült. A Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztériumban kiadták a jelszót: „Arccal a vasút felé!” és megindult a munkaverseny a helyreállítás felgyorsítása érdekében. Mindeközben a Magyar Kommunista Párt az újjáépítés programján keresztül pozícióinak és befolyásának megerősítésére törekedett. A teljes átrendeződésre a pártállami struktúra 1948-as kiépítése után került sor. A nehézipari és katonai beruházások mellett azonban nem jutott elég forrás a vasútra, a megnövekedett személy- és áruszállítási feladatok megoldását a MÁV átszervezésétől várták. Meghirdették a „vasút proletarizálásának” programját, amelynek célja a régi, még le nem cserélt vezetők és szakmai vezetők eltávolítása, illetve a vezetők párt és a szakszervezeti felügyelete alá helyezése volt.
Keleti pályaudvar, 1945. (Forrás: Fortepan/45605)
Déli pályaudvar, 1945. (Forrás: Fortepan/52066, Kunszt János felvétele)
Újpesti-öböl, háttérben a lerombolt Újpesti vasúti híd, 1945. (Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Történeti Fényképek Gyűjteménye, továbbiakban MMKM TFGY 2017.1.923.)
Vasút az összeomlás szélén
Az üzemviteli és igazgatási feladatok 1949-től a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumon belül felállított I. Vasúti Főosztályhoz tartoztak. Ugyanebben az évben hozták létre a Vasút Politikai Osztályt, amely – a MÁV igazgatóságokon megalakult politikai osztályokkal együtt – felelt a vasúti pártszervezetek irányításáért. A szovjet mintára történő átszervezés azonban nem oldotta meg a gazdasági problémákat. A MÁV az 1950-es évek legelejére az összeomlás szélére került. Folyamatos volt a mozdony- és kocsihiány, utóbbi miatt 1952-re súlyos szállítási válság alakult ki. Ahogyan az előre látható volt, a vasút nem tudott megbirkózni a megnövekedett igényekkel a háború után éppenhogy talpra állt forgalomban, így szaporodtak a késések, műszaki hibák és a balesetek. A közlekedéspolitika céljainak megvalósítását a szervezeti, igazgatási intézkedések mellett az agitáció és propaganda különböző csatornáin folytatott meggyőzéssel és mozgósítással látták megvalósíthatónak.
Keleti pályaudvar 1951-ben (Forrás: Fortepan/21886, Kotnyek Antal felvétele)