Mozgósítás & leleplezés
Vasutasok felvonulása 1953. május 1-én.
(Forrás: MÁV Archívum, X20230735)
A propagandisták szemében ideálisan működő faliújság pártszerűen jutalmazott és büntetett; kiemelt és a földbe döngölt. A folyamatos mozgósítás követelményének ösztönözni kellett a vasúti dolgozókat a felelősségteljes, pontos munkavégzésre, a terv teljesítésére és a lehető legnagyobb teljesítmény elérésére. Az „új embertípus”, az öntudatos szocialista vasutas tulajdonságait leegyszerűsítve, a hétköznapi helyzetek mentén és hétköznapi nyelven kommunikálták a társadalom felé. Azt sugallták, minden helyi ügy nemzetközi kontextusba ágyazódik és minden egyéni cselekedet befolyássál bír az ország sorsának alakulására. Gyakran használták a múlt és jelen – azaz a munkásokat kizsákmányoló és felkaroló rezsimek – szembeállítását.
(Forrás: MMKM PLGY 39/3)
E hiszterizált időszakban a pozitív tartalmú mozgósítás mellett a leleplezés is típusfeladattá vált. A vasút szakmai problémáira a válasz sokszor az ellenségkeresés és a megszégyenítés volt, amit a megtorlás, az egyre nagyobb számú fegyelmi eljárások elindítása követett. Az ellenség pedig mindenütt megbújt. Ott volt a laza munkafegyelemben, a feladat lenézésében, a hanyagságban, a szakmai sovinizmusban, de ő állt a vonatkésések, a műszaki problémák és a balesetek mögött is. Szinte az összes ellenségkép felsorakozik a plakátokon: a lógós, az álbeteg, a rémhírterjesztő, a hanyag, a feketéző, a klerikális reakciós, a bérdemagóg, stb. A legtöbbször ezek nem általánosítva szerepelnek, hanem névvel és a szolgálati helyük megadásával feltüntetve, a teljes megszégyenítésre törekedve.
(Forrás: MMKM PLGY 45)
A képi elemek jellemzői
A vizuális propagandának alapvetőn két módszerét alkalmazták: a verbális mondanivalónak egy az egyben való képi ábrázolását, tulajdonképpeni lerajzolását; másrészt az üzenet átkódolását képi jelekké. A rajzok ugyan felnőtteknek készültek, mégis meglehetősen egyszerűek, gyermetegek, a szövegekhez hasonlóan didaktikusak, szájbarágók.
(Forrás: MMKM PLGY 1/12 - részlet)
Az egy-egy személyt bemutató, illetve párbeszédes formát öltő jelenetek kivétel nélkül mindig a munkával kapcsolatos helyszíneken játszódtak. A karikatúrák konklúzióját a mindent látó és mindent halló ellenőr szerepében tetszelgő káderek szájába adott szólamain, vagy a „jó” munkások pártszerű mondatain keresztül vonták le. Tudatosan alkalmazták a kompozíciós elemek variálását, például az erőltetett szimmetriát és a hatalmi viszony képi kifejezésmódjait. A külső megjelenés a propaganda egész jelzésvilágában kiemelkedő jelentéshordozó szereppel bírt. A pozitív és negatív szereplőket állandó attribútumokkal ruházták fel, hogy ezáltal könnyen felismerhetővé váljanak. Kedvelték állatként, félig állatként ábrázolni az „ellenséget”. Ugyancsak jellemző volt az állatok és a tárgyak megszemélyesítése, a munkaeszközöket élettelen tárgy helyett lelkes élőlényként szerepeltették.
(Forrás: MMKM PLGY 1/1-42 - részlet)
Nyelvi kódok
A propaganda szövegei az MDP irányította kommunikáció termékei voltak. A propagandisták az ideológia által megteremtett valósághoz rendelt szavakkal, fogalmakkal operáltak. Ahogyan a sajtó cikkeiben, úgy a képfeliratokban is új szavak jelentek meg, régi szavak kaptak új jelentést vagy a mozgalmi nyelv szókincse került át a köznyelvi használatba, emellett az orosz nyelv fogalmai is elterjedtek. Az ötvenes évek egydimenziós nyelvét a zárt nyelvtani rendszer, a főnevek magas száma, a mozgósító, nagy indulati, érzelmi töltetű igék és jelzők jellemzik. Sok az ismétlés, a mondatok információtartalma alacsony. Amikor egy világlátást olyan kódrendszerbe kell csomagolni, hogy azt a tanár, a vasutas, a földműves is tudja olvasni, akkor kialakul egy kvázi univerzális kommunikációs tér és előáll az ún. kis entrópiájú kommunikációs kultúra. Mindenki érti és beszéli a nyelvet, még akkor is, ha nincs teljesen tisztában a szavak jelentésével.
(Forrás: MMKM PGY 1/1-42)